“Ha olyannak látjuk az embereket, amilyenek, akkor rosszabbá tesszük őket;
ha viszont úgy kezeljük őket, mintha azok lennének, aminek lenniük kellene, akkor segítjük őket azzá válni, amivé képesek.”
(Goethe)
Megmondom őszintén nekem szimpatikus ez az Alekosz nevű figura. Nemcsak hogy szórakoztató, de jó nézni egy ilyen karakter fejlődését folyamatában. Folyamatosan követtem a Való Világ-ot, láttam fejlődni, láthattam jellemhibáit, esetlenségeit, az emberi oldalát.
Láttam, ahogy például eleinte még a tánctól teljesen elzárkózott egyedüliként a villában, majd tanúja lehettem annak is, mikor elkezdte tanulgatni hetekkel később, vagy mikor kezdett ráérezni az ízére. A maga módján persze, haha. Vicces ahogy táncikálgat.. Vagy a csajozási kísérletei, látni mikor, hol és hogyan bassza el, de minden csajjal, ugyanúgy, hihetetlen balfaszsággal! És soha, de soha nem tanulva a hibáiból.:) Vagy látni a pillanatnyi sikerélményeit. Együtt derülni vele és rajta..
Egy bohóc ő, de az a fajta, aki magát is kineveti ha kell, aki vállalja önként a bohócságot, ki tud teljesedni általa. De mindez jól is áll neki.. Az milyen, hogy maga választotta meg a ruháit a mostani showjához? Hát Napóleon lett na. :)
Kicsit olyan karakter ő nekem, mint Jim Carrey a Truman Show-ból.. Érdekes életút lesz ez és nagyon nagy tévés karriert futhat be akár.
És a show megy tovább, láthatjuk most már például azt is, hogyan viselkedik akkor, amikor olyan nők társaságában van, akik felnéznek rá. Akik nem a gyengeségei, hibái, lúzerségei, vagy ha úgy tetszik a személyiségtorzulásai kereszttüzében látják őt magát, hanem olyanok társaságában, akik meglátják benne az értéket, látják őt és azt, amivé válhatna. Akik inkább a benne rejlő lehetőségre koncentrálnak, a “bright side”-ra, a “dark side” helyett. Gyakorlatilag látni őt olyanok társaságában, akik előítéletmentesen nyitottak felé és ráadásul mindenre kész nők. Mekkora jutalomjáték ez neki, egy mennyország három hétre!
Mindeközben párhuzamosan megfigyelhetők Alekosz viselkedésében is a különbségek a villás léte alatti csajozásaihoz képest. Jobban egyben van, jobban önmaga tud lenni, fejlődik! Az más kérdés hogy folyamatosan száll is el közben, látszódnak ennek – bálványozó hölgyek viselkedésének hatására kialakuló – jelei.
Ahogy hangoztatta is Alekosz sokat, neki mindig kell egy “bizalmas”. Aki nyitott felé, akivel el tud négyszemközt beszélgetni, tudja neki osztani a meglátásait, ki tud bontakozni a társaságában. Mindig szüksége volt egy ilyen emberre. És most megkapta mindezt 16 nő személyében. Mondjuk érthető módon van köztük néhány karrierista hölgy is azért. Akiket legkevésbé Alekosz érdekel, mint férfi. Viszont elsőre meglepő, de vannak tényleg szerelmesek is, nem csak olyanok, akik megjátszák azt! Én amúgy már most Barbarára tippelnék, mint befutó. Az első két rész alapján azt mondom, vele látom legjobban az egyhullámhosszt Aleknál. Egyfajta nyitott rajongást is. Ami mindig inspiráló egy férfi számára. Meg egyáltalán, illenek is egymáshoz, még külső jegyeikben is! A csaj is olyan kicsit esetlen, talán erre mondják azt is, hogy: trampli.. Viszont aranyos és őszintének látszik, hajrá Alek!
Legutóbbi hozzászólások