Macskám szenvedélyes vadásszá vált az utóbbi időben. És a napokban elkezdett “ajándékokkal” elhalmozni. Elmúlt három napjának a gondolatai irányomba körülbelül a következők lehetnek:
– Tessék itt egy ízletes patkány Neked hoztam. Jójó, megkóstoltam előtte, igen, de csak hogy tényleg finom-e.. Mi? Nem kell? Nem szereted? Hát jó.
Másnap:
– Akkor tessék, itt egy zsenge, fiatal gyík. Ezt én mondjuk nem szeretem, de te hátha igen. Nem? Hm.. Oké.
Harmadnap:
– Sáska, szép nagy! Ne mondd hogy ezt sem szereted mert nem hiszem el!..
De mi jöhet még? Tényleg kedves tőle, de hogyan reagáljam ezeket le? Nem szabadna megsértenem azzal, hogy meg sem kóstolom így van?:)
(közben megtaláltam a választ)
“Miért “tálalja” a macska frissen elejtett zsákmányát a gazdája elé?
Azért, mert szánalmas kocavadásznak tartja. Bár rendszerint anyapótléknak tekinti az embert, ilyenkor úgy viselkedik suta, kétlábú családtagjaival, mintha a fiai lennének. Ha a kölykök nem tudják, hogyan kell elejteni és megenni az egeret vagy egy kismadarat, majd ő megmutatja nekik. Ezzel magyarázható,hogy miért inkább az ivartalanított nőstények viszik haza és teszik gazdájuk lába elé a friss zsákmányt. Mivel nincsenek ivadékaik, az emberre pazarolják ösztönös figyelmességüket.E jámbor szándék ellenére az emberek többnyire irtózva vagy dühösen hátrahőkölnek az ajándék láttán, különösen, ha az egér vagy a madár még féligeleven, és verdes. A macska tanácstalanul áll gazdája furcsa reakciója előtt. Ha megszidják gáláns tettéért, még kevésbé érti kétlábú barátainak viselkedését. Akkor járunk el helyesen, ha megdicsérjük az állatot anyai nagy lelkűségéért, majd néhány kedves szó és simogatás kíséretében elvesszük tőle a zsákmányt, amit aztán tapintatosan elemésztünk. Természetes körülmények között a macska lépésről lépésre ismerteti meg fiait a zsákmányszerzéssel. Amikor a kölykök úgy héthetesek, az anyjuk – ahelyett, hogy helyben megenné az elejtett állatot – hazaviszi, s a kölykök figyelő tekintete előtt fogyasztja el a zsákmányt. A következő lépés az, hogy hazaviszi a tetemet, s mielőtt megenné, eljátszik vele, hogy a kölykök is lássák, miként üti le mancsával és ragadja meg áldozatát. A harmadik lépésben hagyja, hogy a kölykök egyék meg a zsákmányt. Még ekkor sem meri megkockáztatni azonban, hogy élő vagy akár félholt állattal térjen vissza a fészkére, nehogy kárt tegyen elővigyázatlan kicsinyeiben a fogoly jószág. Csak amikor a kölykök némileg felcseperedtek, visz haza élő prédát, és mutatja be az ölés módját. A ragadozópalánták szorgosan figyelnek és tanulnak. Végül elkísérik anyjukat a vadászkörútra, és maguk is megpróbálnak zsákmányt ejteni.” (Desmond Morris – Miért csinálja…? a macska)
életIGENLÉSem naplója 
Legutóbbi hozzászólások