Hogyan tanítsak másoknak?

“Képtelen vagyok bárkinek bármit megtanítani.
Csupán elgondolkodtatni tudom az embereket.”
– Szókratész

 

Mutatni kell, nem mondani. – Ez a népi bölcselethez hasonlító valami ötlött a fejembe a hétvégén a természetben járva. Az a helyzet velem, hogy mindig szeretnék rámutatni emberek hibás nézeteire, gondolkodására és nem is bírom ki, hogy ne adjak neki hangot. Ám ezt alapjáraton rosszul, a kritika eszközével teszem és lassan rá kellene már jönnöm, hogy ez semmilyen esetben nem vezet célra. A tanítást is tanulni kell úgy látszik. Ahogy tapasztalom, mások világlátásának a kritizálása reflexszerűen védekezésre kényszeríti a hallgatót, védekező állásba állítja, amelyből aztán nem hall meg onnantól kezdve már semmit, nem jut át semmi mondanivaló a tudatáig azután. Talán mert az egója sértve érzi magát és a megrögzült világképét, ezért bezárulkozik. És esetenként visszatámad. Lám, bizonyítékként, hogy komoly probléma ez nálam és ideje továbblépnem; be is vonzottam az életben egy olyan kapcsolatot, aholis egy bármiféle kritikára hiperérzékeny emberrel állhattam szemben. Agresszivitást, visszatámadást, sőt dühöt válthat ki mindenféle kritika, ez kristályosodott ki ebből számomra. De ez, most már úgy látom törvényszerű, ahogy Allan Pease “feketemágus” is tanítja: “bármit mondok neki, ellenkezni fog, és bármi amit ő állít, igaz.”

Változtatnom kell tehát. Mutatni, nem pedig mondani.. Egyrészt csakis példamutatással lehet fejleszteni, tanítani másokat, nem pedig beszéddel. Másrészről a “mutatás” végülis egyenlő a kérdések általi hibás gondolkodásra való rámutatással is, – ahogy most olvasgatom a történelem talán legnagyobb tanítójának, Szókratésznek a módszerét, kérdezéstechnikáját:

“Szókratész nem előadásokat tartott, hanem párbeszédek keretében rendítette meg beszélgetőpartnerei magabiztosságát, és ezek során fejtette velük együtt ki azt, hogy valójában miről is vannak ők meggyőződve, még abban az esetben is, amikor első közelítésben ennek épp az ellenkezője mellett akartak érvelni. A szókratészi irónia azt az eljárást jelenti, amikor Szókratész úgy állítja be, hogy érdeklődik beszélgetőpartnereinél valami iránt, hiszen ő nem tud semmit, de persze a beszélgetés során hamar világossá válik, hogy sokkal alaposabban átlátja a beszélgetés tárgykörét, mint azok, akikkel szóba elegyedik. A Theaitétoszban említett bábáskodás művészete (gör. maieutiké tekhné) arra utal, hogy Szókratész kérdései segítségével képes a beszélgetőpartnerben rejtőző véleményt napvilágra hozni, majd az így napvilágra hozott álláspont életképességét is tüzetesen megvizsgálja beszélgetőpartnerével együtt.

Szókratész nagyon gyakran fordul beszélgető partnereihez azzal a kérdéssel, hogy egy bizonyos erény vagy etikailag releváns tulajdonság micsoda. Ezek a kérdések könnyen félreérthetők – és valóban, Szókratész beszélgetőpartnerei gyakran félre is értik Szókratész kérdését. Ha azt akarjuk például tudni, mi a méltánytalanság, nem elegendő példákat (rászedés, leigázás, sértés) fölsorolni, mert nem azt kérdeztük, hogy mi minden méltánytalanság, hanem azt kell szabatosan megfogalmaznunk, hogy mi az, ami mindezeket egyaránt méltánytalansággá teszi, miben is áll az, hogy ezek egyaránt méltánytalanságok.” – Wikipédia

“Amikor valakivel beszélsz, sose azzal kezdd, amiben eltér a véleményetek. Kezdd azzal, hogy kiemeled és hangsúlyozod azokat a dolgokat, amiben megegyeztek.”
(Szókratész)

“Mivel mindenki a maga módján látja a világot, a maga módján éli meg nehézségeit és a sikereit.
Tanítani annyi, mint megmutatni a lehetőséget.
Tanulni annyi, mint élni a lehetőséggel.”
(Paulo Coelho)

 

A sikeresebb kommunikáció módszerei

Mai első téma ami szembejött velem a wc-n, belelapozva egy folyóiratba, az az egyes szám első személyben való beszéd fontosságára mutatott rá, mégpedig az önszeretet és az önbizalmunk visszaszerzése céljából. Hm, ki hinné hogy összefüggés van?.. Neten rákeresve pedig tovább göngyölődött a fonal, egy a “hiteles személyes kommunikáció”-ról szóló írásra leltem. Talán ideje kicsit tudatosabban foglalkoznom a témával, ha azt akarom hogy élőszóban jobban kövessenek, megértsenek az emberek. Idézek az írásból:

„Én beszélek – te figyelsz” állapot

Ha én beszélek és te figyelsz rám, akkor a figyelmedet arra használom fel, hogy minél többet megmutassak abból, ami bennem zajlik. Ennek érdekében igyekszem az önfeltárásban a lehető legmesszebb elmenni. Mit jelent az, hogy  a „lehető legmesszebb”? Addig megyek, amíg úgy látom, hogy figyelsz, követed amit mondok, és elfogadod a tapasztalataim valóságosságát (vagyis hogy mit érzek és mit gondolok, illetve, hogy mit történt velem), anélkül, hogy kétségbe vonnád a szavaimat. (Ez persze nem jelenti azt, hogy egyet kell értened azzal, amit mondok.) Az önfeltárás foka minősíti a beszélgetés – és általában a kettőnk kapcsolatának – intimitását. Intimitás alatt most egyfajta énközeliséget értek, vagyis, hogy mennyire személyes, teljes és rólam szóló az az információ, amit átadok. A hatékony kommunikáció másik fokmérője a hitelesség, vagyis, hogy mennyire egybehangzó és egymást megerősítő az, amit szavakkal (verbálisan) és a szavakon túli kommunikációs eszközeivel (nem verbálisan) közlök magamról. A hitelességet „őszinteségként” éled át, hogy egy hétköznapi fogalmat használjak a kapcsolat leírására.

Nem mindegy, milyen módon beszélek. „Az ember ilyenkor úgy van vele…” kezdetű mondta például nem igazán hatékony, mert elkeni azt, hogy az én személyes tapasztalataimról van-e szó igazából. Nyelvileg az egyes szám első személyű megfogalmazás tükrözi  a legjobban azt, hogy magamról beszélek – „úgy érzem…”, „úgy gondolom…” illetve az „ez vagy az történt velem” ezt jobban kifejezi. Ha eltérek ettől a megfogalmazási módtól, és az általánosabbá teszem, ezzel azt jelzem, hogy nem vagyok biztos a dolgomban vagy nem vállalom el teljes mértékben azt, hogy amiről beszélek az az én személyes meggyőződésem, esetleg attól tartok, hogy mit fogsz szólni hozzá, egyszerűen tehát óvatosabban fogalmazok.

„Te beszélsz – én figyelek” állapot

Ha elhallgatok, és rád figyelek, akkor minden érzékszervemmel befogadni és követni igyekszem, amit magadról – jó esetben egyes szám első személyben – mondasz. (Ha nem így mondod, akkor is lefordítom „rád”, amit mondasz, de távolítás esetén regisztrálom, hogy a mondandóddal valami oknál fogva nem teljesen azonosulsz vagy mi nem vagyunk még olyan közel, hogy többet megmutass magadból.) A figyelmem akkor 100%-ig  a tiéd, ha mondataid és érzéseid bennem rezonálnak, ha amíg beszélsz, azonosulok azzal, amit mondasz.

Mi akadályozza meg, hogy kövesselek? A bennem lévő oldal az, hogy ha nagyon „beleakad” a lelkembe valami abból, amit mondasz, akkor nem tudlak követni: elárasztanak a saját gondolataim, rendszerint heves érzésektől kísérve. Ilyenkor nem tudok rád figyelni, elvesztem a fonalat. Ha nem vagyok mélyen érintett, vagy ha az érzéseim helyeslő és jóváhagyó jellegűek, nincs baj, akkor kell erősebben koncentrálnom rád, ha valami olyat mondasz, amivel nagyon nem értek egyet vagy pedig olyat, ami nagyon heves érzelmeket kelt bennem, fontos emlékeket ébreszt fel vagy egy magamban is megoldatlan problémára hívja fel a figyelmemet. A befogadáshoz nyitottságra van szükség.

Kérdések (a kérdezéstechnikáról bővebben itt)

Isten közlési formái

“Isten közlési formái

Hogyan beszélget Isten és kivel?

Bizonyára Te is sokat elgondolkoztál azon, hogy kik azok az emberek, akik abban a kiváltságos helyzetben vannak, akikkel Isten beszélget. Ismerhetünk egy-két olyan embert a múltban és a jelenben akikről gondolkozás nélkül elmondhatjuk, hogy azon szerencsések közé tartoznak, akikkel Isten felvette a kapcsolatot. Feltehetjük hát a kérdést: Kikkel lép kapcsolatba Isten? Milyen feltételnek és körülménynek kell megfelelni, ahhoz, hogy mi is azon szerencsések közé tartozzunk, akik “megfogták az Isten lábát:))”

Minden ember különleges és minden pillanat egyedi. Pótolhatatlan és helyettesíthetetlen. Nincs olyan ember aki különlegesebb lenne a másiknál. Számos ember abban a hitben él, hogy Isten különleges módon és csak is az általa kiválasztott emberrel beszélget. Ez a hit, számos embert tart távol Istentől és egyben leveszi saját válláról a felelősséget elfogadva más ember igazságát, akikről úgy gondolja, hogy hallott valamit Istenről. Ez az alapvető ok, amiért az emberek személyes szinten elfordulnak Istentől. Eljött az idő, hogy egy újfajta kapcsolatot teremts meg Istennel.

Hogyan beszélget Isten?

Isten mindenkivel beszélget egyfolytában. Nem az a kérdés, hogy kivel beszélget, hanem, hogy ki hallja meg. Isten nem csak a szavak útján közöl. Mivel, hogy a szavaknak hihetetlen nagy a korlátozottsága meglehetősen ritkán folyamodik ehhez a közlési módhoz.

“Közléseim leggyakrabban az érzelmeken keresztül jelentkeznek. Az érzelmek jelentik a lélek nyelvét.
Ha tudni akarod,valójában mit jelent számodra valami, figyeld meg, milyen érzéseket kelt benned.Az érzelmeket olykor nagyon nehéz felfedezni-és gyakran még nehezebb tudomásul venni. Ám éppen a legrejtettebb, legmélyebb érzelmeidben rejlik a legmagasztosabb igazságod. Közlök a gondolatok útján is. A gondolatok és az érzelmek nem azonosak, jóllehet jelentkezhetnek egy azon időben. Ilyenkor többnyire elképzeléseket és képeket alkalmazok. Ezért a közlés eszközeként a gondolatok hatásosabbak a puszta szavaknál. Az érzelmek és a gondolatok mellett a tapasztalatokat, a személyes tapasztalatot és élményt is nagyszerű közlési csatornának tekintem. Végezetül, amikor az érzelmek, gondolatok és tapasztalatok elégtelennek bizonyulnak, akkor folyamodom a szavakhoz. A szavak jelentik a legkevésbé hatékony közlési módot. Könnyen félremagyarázhatóak és szinte mindig félreértik őket.”

“Valójában oly csekély értéket tulajdonítasz a megtapasztalásnak, hogy ha a tapasztalatod Istenről eltér attól, amit hallottál róla, akkor gondolkodás nélkül elveted a tapasztalatot és magadévá teszed a szavakat, noha éppen a másik utat kellene választanod.” “Ezek tehát közléseim eszközei, ám nem a módszerei, mert nem minden érzelem, nem minden gondolat, nem minden tapasztalat és nem minden szó tőlem való. “Szavak sokaságát mondták ki Isten nevében. Számtalan gondolatot és érzelmet különféle okok váltanak ki. Nem közvetlenül Isten teremti meg ezeket. Ezáltal számos tapasztalat következik belőlük. Nézzük meg, hogyan lehet elkülöníteni Isten üzeneteit más források adataitól:
“Mindig Enyém a Legmagasztosabb Gondolatod, a Legvilágosabb Szavad, a Legnagyszerűbb Érzésed. Ami ennél kevesebb, az más forrásból fakad.” “A Legmagasztosabb Gondolat mindig örömöt tartalmaz. A Legvilágosabb Szavak mindig igazságot tartalmaznak. A Legnagyszerűbb Érzés pedig az, amit ti szeretetnek neveztek. Öröm, igazság, szeretet. Ezek hárman felcserélhetők, és az egyik mindig a másikhoz vezet. Nem számít, milyen sorrendben következnek.”

“Évmilliókon át pillanatonként százféle alakban jelennek meg az üzeneteim; Nem tévesztheted el őket, ha igazán figyelsz. Nem hagyhatod figyelmen kívül, ha egyszer igazán meghallottad. Így válik komollyá a kapcsolatunk. Merthogy a múltban csupán beszéltél Velem, fohászkodtál Hozzám, közbenjártál Nálam, esdekeltél Nekem. Mostantól azonban válaszolok, ahogyan most is teszem.”
Kérdezz bármiről. Bármiről. És eléd tárom a választ. Az egész világmindenséget igénybe veszem erre a célra. Csak hallgass. Figyelj. És a következő dalban felhangzanak a szavak. Ott lesz a válasz a következő újságcikkben, ami eléd kerül. A történet kibontakozik a következő mozifilmből, amit megnézel. Ott vár az esély a következő személyben, akivel találkozol. Vagy a következő folyó suttogásában, a következő óceán mormolásában, a következő szellőben, mely a füledbe dúdol. Rendelkezésemre állnak mindezek az eszközök; és mindezek az utak nyitva állnak számodra. Beszélek hozzád, ha meghallasz. Eljövök hozzád, ha meghívsz. És akkor megmutatom, hogy mindig is ott voltam.”

(Ezt most találtam és annyira tetszik, hogy az egészet be kellett, hogy másoljam bármiféle további megjegyzés nélkül. Innen ered: http://www.beszelgetesekistennel.hu/beszist.html)