O. M. Aivanhov: A Boldogságról…

“… Ezekben a túlságosan komor időkben, amikor túl kevesen merészelik kimondani a BOLDOGSÁG szót, vállaljunk lelkünkre egy kihívást. És azt hiszem, nem véletlenül a tavasz küszöbén. Mivel ez az évszak a természet csodája, az újrakezdésnek megfelelő időszak, egy időszakos visszatérés az Élethez. Most, a “la vie en rose” mintha mindenkihez közelebb volna.

Boldog vagyok, mivel… Az emberek többségének, a boldogság a birtokláshoz kapcsolódik: házak, pénz, autók és sok más egyebek. Egyesek lelki elégedettségét az uralom élvezete dominálja, a rövid idő alatt történő meggazdagodás, minimális erőfeszítéssel és esetlegesen a törvény semmibe vételével. Ez a boldogság forrása egyeseknek. Azt hiszem, az emberek többségének nincs világos fogalma arról, hogy mi a boldogság.
Sokan keresik, kevesen építik. A boldogság nem egy út végén lévő valami; ez maga az út, annak módja ahogyan bejárod. Amíg élünk, tegyünk meg mindent azért, hogy szépen éljünk. Nemesítsük saját lényünket, mivel ez minden kincsünk.

Azt hiszem, minden embernek megvan a saját boldogság formulája, amit önmagát felfedezve, neki kell felfedeznie.
Ezért nagyon lényeges a következő szólam: ISMERD MEG ÖNMAGAD. Akinek sikerül felfedeznie és kifejeznie saját egyéni individualitását, az egy boldog ember. Fel kell fedeznünk azt ami igazán illik hozzánk. Egyensúlyt kell teremtenünk vágyaink és lehetőségeink között. Nagyon lényeges, hogy Önmagad legyél, jól érezd magad önmagaddal. Ehhez, ismerned kell magad. Milyen lényeges az, hogy ne unatkozz, amikor magadban vagy! A boldogság nem lármás; hallgat és elbújik. És nem szabad nevét kiáltani, mivel elszalad. Azonban fel lehet fedezni és meg lehet tanulni. Kanyargós utak vezetnek felé.

Nem kell állandóan kérdezgetned magadtól azt, hogy boldog vagy-e? És ha már receptekről beszélünk, el kell mondanunk azt, hogy a boldogság egy koktél. És mindenkinek meg kell tanulnia, a saját ízlésének megfelelően előkészíteni. Legyünk bátrak és próbáljuk meg… belerakni a testi és lelki egészséget és ennek megőrzését. Tudatosítsuk annak az egészséges embernek a titokzatos boldogságát, aki betegeket lát ablakában vagy egy kórház kertjében. Aludjunk eleget, testünk regenerálásához és lelkünk kiegyensúlyozottságához. Töltsünk minél több időt a szabad levegőn. A természetben, újratöltődnek elemeid. A természet a Mennyország, mely aktiválja a bennünk lévő mennyországot.

Adjuk meg lelkünknek a szükséges táplálékot: egy könyv, egy színházi előadás, egy film és sok zene. Táncolj! És ha megbotlanál a tangóban, folytasd! Légy békében önmagaddal, csak azt kívánd, amit megkaphatsz. Nyisd meg a lelkedet, elbeszélgetve valakivel, akiben megbízhatsz. Mindennap, Isten arra kér mindenkit, hogy nyissa meg lelkének ajtaját és engedje belépni ŐT. Semmi nincsen Rajta kívül!

Légy társasági lény. Társadalmi kapcsolataid, egyes specialisták véleménye szerint, boldogságod egyéni forrásai. Tartsd gazdagnak magad, ha igazi barátaid vannak. Örülj az élet apró örömeinek és tudd, hogy minden pillanat, örökkévaló lehet.

Örüljünk egy állat ragaszkodásának, telefonáljunk barátainknak, gondozzuk az erkélyen lévő virágokat. Mindig legyen mosoly ajkaidon és tudd, azoknak ajándékozni, akiknél ez nincs meg. Tudatosítsd, hogy csoda az a tény, hogy minden reggel felkel a Nap. Hordozd a Napot lelkedben és fogjad egy gyermek kezét. Térj vissza gyermekkorodba és őrizd lelkedben annak a gyermeknek a lelkét aki voltál egykoron.

Szeresd embertársaidat és segítsd őket ahányszor csak tudod anélkül, hogy ezért várnál cserébe valamit. Légy jó: a rosszak lehetnek szerencsések, de csak a jók lehetnek boldogok; Ő, azt akarta, hogy szeressünk és szeretve legyünk. És a szeretet Istennel kezdődik. Nagyszerűnek találod, hogy lélegzel, eszel, beszélsz és nem tudod miért? Jársz, énekelsz és az egész világ a tied? Egy meleg, határtalan örömöt érzel annak gondolatára, hogy a mai nap után, újak következnek majd? Ez, az igazi boldogság: egy valahonnan fentről jövő spirituális elem.

Igazi boldogságban csak annak lehet része, aki másokat boldoggá tesz. Annak boldog tudata, hogy képes vagy másokat boldoggá tenni! A boldogság azt akarja, hogy mindannyian boldogok legyünk!

Adassék, hogy mindezek a boldogság – magvak, valamennyiünkben kicsírázzanak!”
Omraam Mikhael Aivanhov

A sikeresebb kommunikáció módszerei

Mai első téma ami szembejött velem a wc-n, belelapozva egy folyóiratba, az az egyes szám első személyben való beszéd fontosságára mutatott rá, mégpedig az önszeretet és az önbizalmunk visszaszerzése céljából. Hm, ki hinné hogy összefüggés van?.. Neten rákeresve pedig tovább göngyölődött a fonal, egy a “hiteles személyes kommunikáció”-ról szóló írásra leltem. Talán ideje kicsit tudatosabban foglalkoznom a témával, ha azt akarom hogy élőszóban jobban kövessenek, megértsenek az emberek. Idézek az írásból:

„Én beszélek – te figyelsz” állapot

Ha én beszélek és te figyelsz rám, akkor a figyelmedet arra használom fel, hogy minél többet megmutassak abból, ami bennem zajlik. Ennek érdekében igyekszem az önfeltárásban a lehető legmesszebb elmenni. Mit jelent az, hogy  a „lehető legmesszebb”? Addig megyek, amíg úgy látom, hogy figyelsz, követed amit mondok, és elfogadod a tapasztalataim valóságosságát (vagyis hogy mit érzek és mit gondolok, illetve, hogy mit történt velem), anélkül, hogy kétségbe vonnád a szavaimat. (Ez persze nem jelenti azt, hogy egyet kell értened azzal, amit mondok.) Az önfeltárás foka minősíti a beszélgetés – és általában a kettőnk kapcsolatának – intimitását. Intimitás alatt most egyfajta énközeliséget értek, vagyis, hogy mennyire személyes, teljes és rólam szóló az az információ, amit átadok. A hatékony kommunikáció másik fokmérője a hitelesség, vagyis, hogy mennyire egybehangzó és egymást megerősítő az, amit szavakkal (verbálisan) és a szavakon túli kommunikációs eszközeivel (nem verbálisan) közlök magamról. A hitelességet „őszinteségként” éled át, hogy egy hétköznapi fogalmat használjak a kapcsolat leírására.

Nem mindegy, milyen módon beszélek. „Az ember ilyenkor úgy van vele…” kezdetű mondta például nem igazán hatékony, mert elkeni azt, hogy az én személyes tapasztalataimról van-e szó igazából. Nyelvileg az egyes szám első személyű megfogalmazás tükrözi  a legjobban azt, hogy magamról beszélek – „úgy érzem…”, „úgy gondolom…” illetve az „ez vagy az történt velem” ezt jobban kifejezi. Ha eltérek ettől a megfogalmazási módtól, és az általánosabbá teszem, ezzel azt jelzem, hogy nem vagyok biztos a dolgomban vagy nem vállalom el teljes mértékben azt, hogy amiről beszélek az az én személyes meggyőződésem, esetleg attól tartok, hogy mit fogsz szólni hozzá, egyszerűen tehát óvatosabban fogalmazok.

„Te beszélsz – én figyelek” állapot

Ha elhallgatok, és rád figyelek, akkor minden érzékszervemmel befogadni és követni igyekszem, amit magadról – jó esetben egyes szám első személyben – mondasz. (Ha nem így mondod, akkor is lefordítom „rád”, amit mondasz, de távolítás esetén regisztrálom, hogy a mondandóddal valami oknál fogva nem teljesen azonosulsz vagy mi nem vagyunk még olyan közel, hogy többet megmutass magadból.) A figyelmem akkor 100%-ig  a tiéd, ha mondataid és érzéseid bennem rezonálnak, ha amíg beszélsz, azonosulok azzal, amit mondasz.

Mi akadályozza meg, hogy kövesselek? A bennem lévő oldal az, hogy ha nagyon „beleakad” a lelkembe valami abból, amit mondasz, akkor nem tudlak követni: elárasztanak a saját gondolataim, rendszerint heves érzésektől kísérve. Ilyenkor nem tudok rád figyelni, elvesztem a fonalat. Ha nem vagyok mélyen érintett, vagy ha az érzéseim helyeslő és jóváhagyó jellegűek, nincs baj, akkor kell erősebben koncentrálnom rád, ha valami olyat mondasz, amivel nagyon nem értek egyet vagy pedig olyat, ami nagyon heves érzelmeket kelt bennem, fontos emlékeket ébreszt fel vagy egy magamban is megoldatlan problémára hívja fel a figyelmemet. A befogadáshoz nyitottságra van szükség.

Kérdések (a kérdezéstechnikáról bővebben itt)

szeret-nemszeret

valaki azt mondta nemrég nekem: “ez a lány nem szeret téged”.. és milyen igaz, tudtam én is belül már akkor is, csak nem mertem bevallani igazán magamnak.. mert hiába mondogatja hogy szeret, hangoztatja még mások előtt is hogy szerelmes belém. ez nem az, tényleg. aki szereti az embert, az nem viselkedik vele így és ráadásul rendszeresen.. szerencsés vagyok, mert van viszonyítási alapom, amiért örökké hálás lehetek annak a személynek. tudom mi az, amikor valaki szereti az embert, tudom milyen helyzetekben hogy viselkedik, mit fogad el a másiktól, mit nem. sőt van olyan amit nem, egyáltalán?..
szóval ez a lány igazából nem szeret, mégpedig talán egyszerűen azért, mert nem képes a szeretetre, rájöttem.. nem képes szeretetet adni és kapni sem. talán azért mert nem szereti, nem fogadja el magát. szerintem lehet hogy enélkül emberek nem képesek igazán szeretetre. hm… a szeretet az önelfogadáson keresztül érvényesülne vajon?
na ennek utánajárok..